Léé Noémi


Kisiskolás kora óta rendszeres résztvevője a szavaló- és prózamondó versenyeknek, szereti a médiával kapcsolatos versenyeket és a műveltségi vetélkedőket. Már több mint egy éve a Cegléd Rádióban a SuliRádió szerkesztő műsorvezetője, s a Club TV riportere. Volt lehetősége mikrofonvégre kapnia többek között Koltai Róbert színművész urat, Vastag Csabát, a WellHello két tagját, Fluort és Diazt, valamint a Halott Pénzt is. A gimnázium falain belül a Local FM adásaiban immáron az ő hangját és az általa összeállított zenéket élvezhetitek. A Local FM rádiózása során őt hallhatjátok Márok Zsuzsiéval egyetemben a Menzában, a Szemezgetőben, a Naplopóban és a MixTime-ban, természetesen a remek slágerekkel és az érdekes interjúkkal fűszerezve.

„Ahhoz, hogy bármilyen értékes célt elérj, először el kell határozni: megteszem, bármibe is kerül.”
Andrew Matthews

Műsorok

Általános Játékszabályzat